Zöld kis- és nagycsoport 

 

A Zöld csoportba nagy csoportos korú gyermekeink szeretetteljes, nyugodt, családias környezetben nevelkednek, ahol biztonságban és jól érzik magukat.  Mindennapjaink vidáman, jókedvűen telnek. 

A csoport óvodapedagógusaival (Erzsi néni, Jutka néni, Brigi néni) és "tyúkanyó" dadusnéninkkel (Gerti néni) mindent megteszünk azért, hogy a gyermekeket az életkoruknak és egyéni fejlettségüknek megfelelően minél több inger érje és pozitív szemléletű, a világra nyitott emberekké váljanak. 

Sok játékos tevékenységgel, mozgással, zenével, dalos játékkal, verssel, mesével színesítjük az óvodai mindennapokat. 

A gyermekek kézügyességét változatos tevékenységgel, projekt szellemű tervezéssel fejlesztjük. 

Önállóan készített eszközök játékban való felhasználásával erősítjük kreativitásuk kibontakoztatását. Szeretünk barkácsolni, kézműveskedni.  

A mesék, dalok világa központi helyet foglal el mindennapi életünkben. Törekszünk a hagyományok és az ünnepek megőrzésére.

A szabad játékot rendkívül fontosnak tartjuk ebben az életkorban, hiszen ez lehetőséget biztosít arra, hogy valamennyi területen optimálisan fejlődjenek a gyermekek.

Igyekszünk változatos és színes külső (Bábszínház) és belső (Madárovi, Kutyás bemutató) programokat biztosítani gyermekeink számára, melyek által erősödik közösségi érzésük, élményekkel gazdagodnak.

Pedagógiai programunkba megfogalmazott kiemelt nevelési területeink egyike a mozgás megszerettetése. 

Sok időt töltünk szabad levegőn, fontos számunkra a mozgás megszerettetése, a gyermekek mozgáskedvének megőrzése. 

E mellett nagycsoportosaink változatos mozgásprogramokon vesznek részt: ovi-foci, a X. kerület által szervezett óvodák közötti baráti sportversenyek, úszás, Mikulás-kupa. 
Törekszünk a szülőkkel, a családokkal kialakítani, megtartani a bizalomra épülő partneri kapcsolatot, valamint közös programokat szervezni (Zsivaj napok, Farsang, Kirándulások).


Pedagógiai asszisztensünk (Heni néni) is segíti rendszeres időközönként munkánkat.